3. Fejezet

Egy szemhunyásnyit se aludtam, és ez másnap reggelre meg is látszik rajtam. Egyedül vagyok az irodában, mindig korábban érkezem, mint mások. Egy pohár kávéval a kezemben az asztalomhoz megyek, amin már vár az eltűnt lány boncolásának eredményei. Belelapozok, és csak a számomra hasznos információkat bogarászom ki belőle.

Lee Soomin.

Egyéb sérülések: mély, szabályos vágások az arcon.

A halál közvetlen oka: a koponya roncsolódása.

A halál beálltának időpontja: 2014.07.26, 01:04.

01:04... Megborzongok, amikor belém csap a felismerés, hogy ugyan ez a dátum és időpont volt felírva a falra.

- Jó reggelt, ajumma! – Chanyeol hangjára összerezzenek, amire egy kuncogással reagál. – Elég szarul festesz ma... – leül az asztalához.

- Te minden nap szarul festesz.

Ignorálom, hogy nyelvet ölt rám, előveszem a telefonom, és indítom a hívást.

- Jongdae, sikerült beazonosítani az eszközöket, amivel Lee Soomint meggyilkolták? – hadarom.

- Azon dolgozom, de nem könnyű. A fejsérülést egyértelműen egy ütővel okozták, de az arcon lévő vágások... nem tudom – sóhajt. – Sok tárgy van, amikkel ilyen sérüléseket lehet okozni...

Amíg beszél, a táskámban turkálok, keresve valamit. A kezembe akad az egyik nyomtatott kép, amin a sikátorban talált szöveg van.

- Ellenőrizd, lehet, hogy egy „Benchmade 921 Switchback”.

- Mi?

- Benchmade-921-Switchback – ismétlem.

- De ez honnan jött? – értetlenség és zavartság cseng a hangjában.

- Majd később elmondom, csak csináld!

Bontom a vonalat, Chanyeol kiveszi a kezemből a képet, és összeszűkített szemekkel vizsgálja.

- Mi ez a Benchmade... 9... akármi? – felvonja a szemöldökét. – Egyáltalán te értesz valamit ebből?

- Tegnap volt ott valaki a helyszínelésnél, és egy pillanat alatt eltűnt.

- Eltűnt?

- Követtem, de egyszerűen eltűnt, és akkor találtam ezt a falon – a kép felé mutatok. – Rajta van minden a gyilkosságról: a név, az időpont és az eszközök.

- Miért írná le valaki?

- Nem tudom...

- A gyilkos írhatta?

- Nem tudom, Chanyeol! – csattanok.

- Jól van, na! Csigavér, ajumma!

Hangos robajjal nyílik az ajtó, Baekhyun zavart tekintettel jön be rajta, és levágódik az asztalához. Élesen fújtat egyet, miközben barna tincseibe túr.

- Mi a baj, Baekkie? – aggódva kérdezi Chanyeol.

- „Baekkie”? – suttogom magam elé.

- Érkezett egy bejelentés, hogy tegnap éjjel eltűnt egy testvérpár... Ti kaptátok volna ezt az ügyet is, de a túl sok eltűnés miatt átadták Jonginnak és nekem – felsóhajt. – Beszéltem a szülőkkel, de fogalmam sincs hogy induljak el, teljesen leblokkoltam – kétségbeesetten pislog maga elé.

Chanyeol feláll, nyugodt léptekkel megy oda hozzá, és nyugtatásképp megsimogatja a vállát.

- Megnézhetem?

Baekhyun átnyújtja neki a kezében tartott dossziét, amit fellapoz, majd figyelmesen átolvassa.

- Istenem... – elhűlten suttog. – Lee Seulgi és Sundong, egy öt éves ikerpár – rám néz –, ők is Gangnamban laknak...

Egyedül megyek vissza a tegnap este történt gyilkosság helyszínére. Az idegesítő zöldfülű bent maradt az irodában, hogy utána nézzen néhány dolognak, így teljesen magamra vagyok utalva. A sikátoron már meg se látszik, hogy itt tegnap éjjel egy szörnyűség történt, egyedül a falon lévő felirat maradt meg. Kicsi az esélye annak, hogy valami más nyomot is találjak, ami tegnap elkerülhette a figyelmünket, de a biztonság kedvéért még egyszer körülnézek. Egy bizonyos helyen friss festék illata csapja meg az orrom. A szaglószervemre hagyatkozok, ami elvezet a szeméttel teli konténerig, és a kiáradó szemétszagot is elnyomja a friss festék. Végignézek a falakon és a földön, de nem látok semmi festéknyomot. Megfogom a konténer oldalát, a kerekeinek köszönhetően könnyedén el tudom húzni a faltól, és azonnal meg is látom az újabb feliratot.

„Lee Haeri, 2014. 07. 28, 02:16, Benchmade 921 Switchback, Jeongneung”

Megcsörren a telefonom, azonnal felveszem, a vállamhoz szorítva tartom, közben leírom a szavakat, amik a falra vannak festve.

- Han...

- Igazad volt – megismerem Jongdae hangját –, az arcon lévő vágásokat egy Benchmade 921 Switchback pengéje okozta. A gond az, hogy több száz ezer darabot gyártottak, és elég népszerű a kés-piacon.

- Értem, köszönöm.

Már teljesen biztossá vált számomra, hogy ezek a falfirkák nem átverések.

Bontom a vonalat, zsebre vágom a papírt, és a szolgálati jármű felé sietve felhívom Chanyeolt.

- Ma éjjel meg akarják ölni a második eltűnt nőt is, a Jeongneung parkban – hadarom, miközben beülök a kocsiba, és indítom a motort.

- Mi?

- Nem hallasz azokkal a nagy fülekkel?!

- De ezt meg honnan veszed?

- Az most mindegy! Hívj oda mindenkit, akit csak tudsz!

Nem várom meg a válaszát, leteszem.

- Te komolyan egy falfirka miatt rendelted ide a fél rendőrséget? – korhol.

Éjfél van, a parkban lévő épület egyik fala mögött gubbasztva figyeljük a járókelőket.

- Tudom, hogy hülyeség, de inkább itt csövelek és hallgatom a hülyeségedet, minthogy meghaljon még egy lány úgy, hogy meg is menthettük volna.

- Mostanában olyan feszült vagy... Mi van veled, ajumma?

- Pofátlan taknyos! – tarkón vágom.

- Hé! – sajgó pontját dörzsölgeti.

Hátat fordítok neki, a guggoló pozíciótól már nem érzem a lábaim, ezért leülök a fűbe, hátamat a falnak támasztom. Figyelmen kívül hagyom Chanyeolt, a gyatrán kivilágított utakat figyelem, amik körbefutnak az egész parkon át. Nehéz úgy megtartani az éberséget, hogy az éjjel semennyit se aludtam, ezért veszem a bátorságot, és egy pillanatra lehunyom a szemeim.

- Haneul... – közvetlen közelről hallom Chanyeol suttogását. – Haneul, ébredj...

Finoman rázkódik a testem, felnyitom a szemhéjaim, és az idegesítő, zöldfülű gyerek karjai közt találom magam, még mindig a földön ülve. Lesöpröm magamról a kezeit, nyitom a számat, hogy melegebb éghajlatra küldjem, de széles tenyerével ezt megakadályozza.

- Idő van – súgja, majd elenged.

A karórámra pillantok, ami hajnali két órát mutat. Távolabb mászok Chanyeoltól, megdörzsölöm a szemeim, hogy kiélesedjen a látásom, és tekintetemmel folyamatosan pásztázom a parkot.

Már fél három is elmúlt, de még mindig nem történt semmi.

- Haneul... – Chanyeol egy hatalmasat ásít –, fölöslegesen gubbasztunk itt...

- Türelem.

- De most komolyan... Neked is pihenned kellene végre.

- Csak várj.

- Reménytelen eset vagy...

- Ott van, ott van, ott van! – izgatottan súgom, miközben kiszúrok egy gyanús alakot.

Egy fekete ruhás, férfinak tűnő személy óvatos, bizonytalan léptekkel halad a keskeny, köves úton. Szám elé emelem az adóvevőt, halk maradok, hogy ne hívjam fel magamra a bűnöző figyelmét.

- Látom a célpontot, körülbelül száznyolcvan' magas, az öltözéke teljesen fekete, épp most halad el előttünk – hadarom. – Tartóztassák le!

Eltelik pár másodperc, de semmi nem történik. Tanácstalanul nézünk össze Chanyeollal.

- Ismétlem: a célpont itt van, egy-nyolcvan magas, férfi, teljesen feketében...

Ismét nincs változás, egy rendőrt se látok, és a bűnöző gond nélkül halad tovább, kifelé tart a parkból.

- Bassza meg... – mérgelődök.

Nem hagyhatjuk elsétálni, ezért úgy döntök, hogy a kezembe veszem a dolgokat. Egy pillanat alatt felkelek a földről, és megindulok a férfi felé.

- Haneul!

Chanyeol kétségbeesetten kiabál utánam, a hangja betölti az egész parkot, ezzel a férfi figyelmét is felkeltette, aki azonnal futásnak ered.

Utána iramodok, a kijáratnál könnyedén átrohan a szolgálati járművek között, mert sehol egy rendőr, aki megállítaná.

A gyilkos beül az egyik autóba, mire észbe kapok, már az utcán száguld végig. Feltépem a Chevrolet ajtaját, beindítom, és a motor felzúgásakor máris tövig nyomom a gázt.

A bűnöző céltalanul bolyong, hogy lerázzon, de szorosan a nyomában vagyok. Hamar megunja a városban való cikázást, és vidék felé veszi az irányt. Ekkor lassítok, kissé lemaradok, hogy azt higgye lerázott. Minden erőmmel a vezetésre koncentrálok, de a telefonom megzavar.

- Haneul, te normális vagy?! – Chanyeol aggódó hangon szid. – Merre vagy?

- Követem, ki a városból.

- J-jól van... tartsd a távolságot és kerüld a feltűnést.

- Kösz a jó tanácsokat, mester – gúnyolódok, de még ez után is aggodalmaskodik.

- Folyamatosan közvetíts, megyünk utánatok!

Másfél órányi, sötétben való autókázás után a célpont végre megáll.

- Bongwon-dongban vagyunk, kiszáll az autóból, és az erdő felé tart – informálom Chanyeolt, miközben én is kiszállok a Chevroletből.

- Ne menj utána, várd meg, amíg odaérünk!

- Jól van, siessetek!

Bontom a vonalat, és bemegyek az erdőbe, a férfi után.