Harmadik
napja próbálok kiszedni valamit a gyanúsítottból, miközben a
többiek az eltűnt személyek után nyomoznak. Az üvegfal mögül
figyelem a mozdulatlanul ücsörgő férfit, akinek egy érzelem
sincs az arcán.
–
Valamit ki kell találnunk – áll meg mellettem Chanyeol. – Fogy
az időnk, és még mindig nem tudtál kiszedni belőle semmit.
–
Megoldom, csak kell még egy kis idő.
Nem
várom meg, hogy vitába kezdjen velem, besétálok a vallatószobába,
de a fiú rám se néz, csak maga elé bámul. Leülök vele szemben,
ekkor irányítja rám a szemeit.
–
Szeretném, ha elölről kezdenénk – próbálok nyugodt maradni. –
Ha ártatlan vagy, ahogy állítod, akkor együtt kell működnöd
velünk.
–
Golyót eresztett a lábamba, gondolhatja, hogy mennyi kedvem van
együttműködni.
Érzem
a hangján a gúnyt, de ignorálom a megjegyzést, és inkább
felteszem az első kérdésem.
–
Mi a neved?
–
Oh Sehun.
–
Hány éves vagy?
–
Huszonhat.
– A
nyilvántartás szerint tavaly meghaltál egy autóbalesetben.
–
Amint látja, itt vagyok – hanyagul vállat von. – Ez is az én
hibám, hogy rosszul vezetik a nyilvántartást?
–
Nem, de tudom, hogy megvan a magadhoz való eszed. Valahogy
megrendezted a saját halálod, hogy így szerepelj a
nyilvántartásban, és megúszd az elrablásokat és a gyilkosságokat.
–
Szép elmélet – gúnyosan kuncog –, de soha nem volt
autóbalesetem.
–
Akkor miért nincs hivatalos irat a létezésedről?
–
Nagyon szívesen válaszolnék a kérdésre, ha tudnám a választ.
Egyértelmű,
hogy hazudik, az arcán lévő mosoly mindent elárul, de haladnom
kell tovább, különben órákon át eltarthatna, akkor se tudnám
kiszedni belőle az igazat.
A
kezemben tartott dossziét az asztalra teszem, kinyitom, és a három
eltűnt nő képeit Sehun elé csúsztatom, de ő egyikre se néz rá,
csak engem figyel a kifürkészhetetlen tekintetével.
–
Tudod kik ők?
–
Egy eltűnt és két halott lány – vérfagyasztó higgadtsággal
ejti ki a szavakat anélkül, hogy ránézne a képekre.
–
Te voltál ott akkor is, amikor megtaláltuk Lee Soomin holttestét? –
válaszként magabiztosan bólint. – Mit kerestél ott?
–
Rosszkor voltam rossz helyen.
–
Ez nem válasz.
–
Pedig ez az igazság.
–
Ha ártatlan vagy, akkor miért rohantál el?
–
Mert tudtam, hogy rám akarják majd kenni az egészet.
–
Szemtanúja voltál a gyilkosságnak?
Egy
pillanatra lehunyja a szemeit, de csak annyi időre, mintha
hosszabban pislogna, és tekintetét ezúttal már nem rám
irányítja.
–
Nem – alig hallhatóan nyögi ki.
–
És erről tudsz valamit?
Elé
csúsztatom azt a képet is, amin a sikátor falára írt szöveg van
a halál időpontjáról, az áldozat nevéről, és a gyilkos
eszközről. Eddig
meglehetősen jól haladtunk, Sehun minden kérdésemre rávágta a
válaszát, de a nagy lendületesség eddig tartott. A kép láttán
összeszorítja ajkait, és rosszallóan megrázza a fejét. Eltelik
néhány másodperc csend, majd egyik pillanatról a másikra
megváltozik Sehun tekintete, magabiztos mosollyal néz rám.
–
Egy hónapig tartott volna kideríteniük ezeket, valaki megspórolta
maguknak ezt az időt.
–
Te voltál ez a valaki?
Gondolkodás
nélkül megcsóválja a fejét. Előveszek egy újabb képet, amin a
második áldozat gyilkosságáról leírt adatok vannak a sikátor
falára festve.
–
Ez se a te műved?
Ismét
fejcsóválás a válasz.
–
Miért voltál akkor is a helyszínen?
–
Az ember sétálni akar a parkban, de a fekete cucca miatt lábon
lövik, és letartóztatják – cinikusan mosolyog.
– Nem sokan mennek sétálni hajnalban, pont egy gyilkosságra előírt időpontban a helyszínre. Második alkalommal próbáltál elmenekülni. Ráadásul pontosan
tudtad, hogy hol van a holttest. Te ezt nem találod furcsának?
–
Az egész élet csak furcsa véletlenekből áll.
–
De az lehetetlen, hogy ennyi furcsaság legyen egyetlen ember körül.
Kezdem
elveszíteni a türelmem, a folyamatos kitérő válaszai nem
segítenek, és egyre valószínűbb, hogy titkolózik. Befejezem a
puhatolózást, és más irányból közelítem meg a dolgokat.
–
Még te vagy felháborodva azon, hogy meglőttelek – közlöm vele
–, okom volt rá, és hiába próbálod beadni, hogy ártatlan
vagy, nem hiszek neked. Egy szavadat se hiszem el, mert láthatóan
fogalmad sincs róla, hogy milyen egy ártatlan ember. Minden erőddel
azon kéne lenned, hogy segíts, de a válaszaid alapján inkább
csak próbálsz kimászni a szarból. Túl sokat tudsz a
gyilkosságokról, és ez bőven elég ahhoz, hogy te legyél az elsőszámú gyanúsított.
Türelmesen
végighallgat, de nem úgy néz ki, mint akire hatottak a szavaim.
–
Semmi nem bizonyítja, hogy én lennék a gyilkos.
–
Amióta bent vagy, nem történt egyetlen eltűnés se, és az
eltűntek se kerültek elő. Szerinted nem különös?
–
Az élet furcsa véletlenekből áll – ismétli.
–
Nincsenek véletlenek, mindennek oka van.
–
Nem élhet mindenki ugyanazzal a gondolkodásmóddal – magabiztos
hangjában érződik a gúny.
–
Ezzel így nem jutunk előrébb – sóhajtok, de próbálom
megtartani a határozottságom.
Felállok,
és mindent az asztalon hagyva kisétálok a vallatószobából.
Elviharzok Chanyeol mellett, de hallom magam mögött a követő
lépteit.
– A
főnyomozó értesítette Mr. Choit – szól utánam.
Azonnal
megtorpanok, és visszafordulok.
–
Mi? Mikor?
–
Alig két perce.
Futásnak
eredek, és még a lift előtt sikerül utolérnem a főnököt.
–
Nem kell ide Mr. Choi – határozottan közlöm vele, miközben
megállok előtte.
–
Három napja faggatod a rohadékot, de még mindig nem mondott semmi
hasznosat. Hallottam, hogy miket mondott, és az ilyen válaszok csak
azt mutatják, hogy hülyére vesz. Az ilyenekkel kemény kézzel
kell bánni, és egyből megered a nyelve.
–
Csak adj még egy kis időt.
–
Nos… – felemeli a bal kezét, és karórájára pillant. – Két
perc, és megérkezik Mr. Choi.
Sarkon
fordulok, és sietős léptekkel megyek vissza. Ezzel csak mindent
elrontanak, ugyanis Mr. Choi nem más, mint az a személy, aki a jó
zsaru, rossz zsaruban a rossz szerepét tölti be. Nincs más dolga,
mint erőszakkal megtörni azokat a gyanúsítottakat, akik huzamosabb ideig nem
hajlandóak maguktól megszólalni, vagy igazat mondani.
–
Próbáld meg feltartani – utasítom Chanyeolt, miközben elsietek
mellette.
Belépek
a helyiségbe, ahol még mindig ücsörög Sehun. Visszahuppanok az
asztal túloldalán lévő székbe, és próbálom szabályozni a
sietségtől szabálytalanná vált légzésem.
–
Körülbelül két perced van rá, hogy mindent elmondj –
határozottan jelentem ki.
–
Mindent elmondtam.
–
Hazudsz.
Felvonja
az egyik szemöldökét, de nem mond semmit.
–
Ez az utolsó lehetőséged, hogy elmagyarázd, honnan tudsz ennyit a
gyilkosságokról, és ha kiderül, hogy tényleg semmi közöd
hozzá, akkor kiengedünk.
–
Na, persze.
–
Ha nem leszel egyértelmű, akkor nem csak az lesz az egyetlen
problémád, hogy lábon lőttelek.
–
Most fenyegetni próbál? – halkan felnevet. – Bizonyítékok
híján bent se tarthatnának…
Hallom
az ajtó nyitódását, mindketten odanézünk, és egy magas, testes
fickó lép be rajta.
–
Han nyomozó – mély, érdes hangját szólít meg. – Innen
átvesszük Park nyomozóval.
Sehunra
pillantok, aki meglepően higgadt tekintettel néz vissza rám.
Felállok a székből, egy bólintással üdvözlöm Mr. Choit, majd
Chanyeol mellé érve megfogom a karját, hogy megállítsam az
ajtóban.
–
Kértelek, hogy tartsd fel – suttogom.
–
Sajnálom – bocsánatkérőn vállat von.
Magukra
hagyom őket, de az ablak elé állva követem az eseményeket. A
nagy termetű verőember közvetlenül Sehun széke mögé áll, de
a fiún semmi jelét nem látom a félelemnek, pedig nagy
valószínűséggel pontosan tudja, hogy mi fog történni, ha most
se ad egyértelmű válaszokat. Chanyeol megáll az ablak előtt; igaz, hogy bentről nem lát engem, de a tekintetével úgy néz
kifelé, mintha bocsánatot akarna kérni, majd elhúzza a függönyt,
eltakarva előlem a benti eseményeket.